Regensburg után a müncheni nyelvkurzusról. Egészen jó tapasztalat.
Speakeasy München. Nos eltelt pár nap a nyelvkurzus óta, úgyhogy írok egy beszámolót róla. A "veszély" ezekkel a nyelvkurzusokkal általában az, hogy előre kell fizetni, és qvázi elsőre nem tudod hogy mit fogsz kapni. Értem ezalatt főleg azt, hogy milyen tanárt, illetve azt is hogy eltalálod-e a neked megfelelő szintet. Kicsit szerencsejáték.
Regensburgba az intenzív nyelvkurzus után lett volna lehetőség heti egyszer eggyel feljebb szinten történő nyelvképzésre ingyen! de sajnos erről lemaradtam. Mindenesetre ott a kurzus keretén belül azok a tanárok tanítottak akik az intenzív nyelvkurzuson. Na most két tanárom volt a regensburgi nyelvkurzuson egyik hétfőtől szerdáig, a másikuk pedig szerdától csütörtökig tanított. Lényeg, hogy egyikük nagyon jó volt a másik pedig nagyon rossz. Na most a szemesztert megelőző, intenzív A1.1-es tanfolyam után az egyetemen kezdődő A 1.2- es kurzus két csoportra oszlott. Az egyikük a nagyon jó tanárt kapta a másikuk a kevésbé jót. Elfelejtettem a nevüket. Na ilyen ez.
Itt a Speakeasy Münchenes intenzív kurzuson Adriannal vagyunk. Félig Amerikai, félig Német. Nem derült ki, de a tanítási módszeréből adódóan valamilyen nyelvvel kapcsolatos végzettsége lehet.
Amit itt szeretek hogy az összes időt csak a német tanulással töltjük. Tehát nincs ilyen mellébeszélés. Tömény nyelv. Ami jó amúgy. Házit kapunk minden nap. Nagyjából 3 órát vagyunk bent egy 15 perces szünettel. De utazással és vásárlással és a házi megírásával, plussz ismétléssel kb napi 6 óra megy el a kurzussal. (most ezt a blogposztot például a tanfolyam után írom:) )
Hoztam nektek pár képet. A kurzushoz tartozik egy weboldal regisztráció, ahol van egy kis saját profilod. Itt láthatod a kurzusaidat. Illetve ide tölti fel a tanár az anyagot amit az órán ő jegyzetelt, szóval az órán nem kötelező jegyzetelni.
A tanfolyamon minden készséget fejlesztünk kicsit beszélgetünk, minden órán van "listening". Mindenki szóhoz jut. A felhozatal nagyon vegyes. Angol, Amerikai, Horvát, Szudán, Litván stb.. Senkinek nincs "haverja" mindenki más országból jött. Ennek örülök mert nincs klikkesedés.
A regensburgi kurzusnál ezt nem szerettem, mert összeverdőtek spanyolok, olaszok, én pedig magyarként kb egyedül maradtam ők meg beszéltek spanyolul olaszul mittudomén hogy.
De itt most jó tapasztalatom van. Nincs az a nagy szigor se, miután befizetted a pénzt a kurzus indulása előtt 10 napod van visszamondani ha nem teszed meg az egész pénzed bukik na most ez egy 500+ eurós tanfolyamnál elég nagy összeg, meg amúgy is. Amúgy meg jófej laza intézet. Ha valami nem ok szólhatsz, átraknak onlinra, más szinte, satöbbi. Szóval eddig jó tapasztalatok. Mondjuk a terem ahol vagyunk az utca mellett van ezért az ablakok csukva vannak ami miatt a teremben elég meleg van. Mondjuk nem egy hatalmas negatívum de azért leírtam.
N.Sz